Halál
Aldöfi Róbert él!
Pedig akár meg is halhatott volna
Munkatársunktól
Aldöfi Róbert (38 éves, sztár) a múlt héten majdnem meghalt. A nemi identitásáról ismert sztárrendező éppen közismert sztárszínészekkel (mint Sztár Szki és Haccs) volt egy sztáruszodában, amikor a jelenlevők elmondása szerint egyszer csak majdnem meghalt. Az helyszínre érkező orvosok megállapították, hogy az egyébkent sztárúszó hírében álló Aldöfi akár 7 másodpercig is levegő nélkül maradhatott két tempó között.

Itt még nem tarolt a halál
A mentés során külön nehézséget jelentett, hogy a medencében nem volt víz, így a vizimentők csak nagy nehézségek árán tudták mentőöv, csákány és egy új szórakoztató műsorra szóló szerződés ígéretével a partra segíteni a haldokló sztárművészt. Aldöfi néhány hónappal ezelőtt a Csárdáskirálynő egyik előadásán egy szintén víz nélküli nagybőgőbe próbált beugrani,
Fontos a megfelelő védőöltözet
így a két eset hasonlósága okán nem zárható ki az igen nagy sztároknál szokásos öngyilkossági szándék.

Aldöfi Róbert életében egyébkent ez már nem az első eset, hogy nem halt meg. Mint ismeretes, Aldöfi újabban sztárfestőként is jelentős sikereket ért el. Egy alkalommal megpróbálkozott önarcképet készíteni, a vászonra egy reggeli műsorban bulvárújságot bojkottáló színészt rendező festő alakját vázolta fel. A mű annyira élethűre sikerült, hogy Aldöfi sokkot kapott, majd egymillliót a képért egy rajongójától, amitől kicsit jobban lett.
 «  vissza  «