meseország

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy és büdös város, amit úgy hívtak, hogy Budapest, és ebben a nagy koszos városban működött egy televízió-társaság, amelynek ötletesen a Budapest Televízió nevet adták. Itt lakott Anettka, aki egy szép napon elhatározta, hogy űrhajós lesz. Először is beszerzett egy jó meleg szkafandert, hogy ne fázzon odafenn, és vásárolt hozzá oxigénpalackot is, hogy amikor majd levegőt akar venni, ne kelljen visszajönnie a Földre ilyen apróság miatt.

Anettka boldogan hazament, felpróbálta a vadi új szkafandert, behunyta szemét, és arra gondolt, hogy már az űrben van. Képzeletében a Földet látta: a nagy kék golyóbis pompás látványt nyújtott odafentről - így, elképzelve is gyönyörű volt. Kicsit ábrándozott még, aztán levette az űrruhát.

Ekkor történt a baj.

Anettka, amikor a sisak még csak a kezében volt

A szkafander sisakja nem akart lejönni a fejéről.

Ezen nem kell csodálkozni, ugyanis a szkafandereket nagyjából kerek fejre tervezték, Anettkáé pedig inkább kissé egy kockára hasonlított. Na jó, nem kell szépítgetni, Anettka feje teljesen kocka alakú volt, de ilyesmiért nem illik senkit sem kicsúfolni vagy kinevetni.

Húzta, rángatta, forgatta, még egy kis zsírral is bekente a nyakánál, hogy jobban csússzon, de hát csak nem sikerült kiszabadulnia belőle. Anettka látta, hogy önerőből nem tud megszabadulni a sisaktól, ezért elindult, hogy segítséget keressen.

Először is Stohl Bucihoz ment. A színész összeráncolta a homlokát, majd torkaszakadtából üvölteni kezdett:

Stohl Bucinak ValóVilág-logó nőtt a fejére

- Sisaaaak, SISAK, SISAAAK! GYERE LE! GYERE, GYERE, GYERE! MOST MÉG JÖHETSZ! MOST-MÉG-JÖ-HETSZ! NA MOST! HÚZZ BELE! JAJISTENEM! MICSODA DRÁMA, MICSODA DRÁÁÁMA!

Tíz perc őrjöngés után teljesen berekedt, de a sisak még mindig fent volt. Stohl Buci nagyon elszomorodott, hogy nem tudott segíteni. Vigasztalásképpen előkeresett a ládafiából egy mikroportot, a mikrofon részét együtt ügyesen betuszkolták a hangszigetelt sisak belsejébe, így legalább Anettkának nem kellett többé mutogatnia és kiabálnia. Anettka távozott az "utca" feliratú ajtón, majd egyenesen Dr. Czeizel Endréhez sietett.

Czeizel Endre, Anettka genetikus barátja

- A fejforma nagyon érdekes kérdés, mert ez az a kivételes tulajdonság, amely kialakulásában nemcsak az öröklődés genetikai szabályai és a családi viselkedésminták játszanak döntő szerepet, hanem a születéskori körülmények is. Valószínűleg itt ez utóbbival állunk szemben, ugyanis... - de nem folytathatta, mert Anettka áthajolt az asztalon és egy hirtelen mozdulattal lefejelte. A felügyelő őrök persze egyből odaugrottak, lefogták, kivitték a börtön épületéből, és durván a járdára lökték. (Dr. Czeizel Endre sérülését ellátták, majd átszállították a rabkórházba.) Anettka pont a fejére esett, de semmi baja nem történt, hála a kiváló sisaknak.

Ezután Sinkovits Imrét kereste fel, de itt nem járt sok sikerrel, mert Sinkovits Imre meghalt.
- Zámbó Jimmyhez se menjen, ő is eltávozott, nagyjából akkor amikor én - javasolta előzékenyen a halott az ő nyugodt bariton hangján.
- Köszönöm a tanácsot, de azt már tudtam, olvastam az újságokban meg a tévében is benne volt. Csókolom - válaszolta Anettka a mikroport segítségével, és távozóban szomorúan gondolt arra, hogy miért kellett egy ilyen tehetséges embernek ilyen korán elmennie, amikor még annyi szép melódiát ajándékozhatott volna a rajongóinak. Tényleg ő volt a Király.

Annyira elkalandoztak gondolatai, hogy észre sem vette, hogy már a Budapest Televízió folyosólyán jár. Barátnője, Haligali Petra sietett elébe, és úgy elcsodálkozott a sisakon, hogy - uzsonna előtti maszturbálását félbeszakítva - összecsapta két tenyerét. Anettka röviden elmesélte neki fura balesetének történetét.

Haligali Petra arca aggodalmat tükröz

- Most akkor hogyan fogod kinyalni élő adásban a puncimat? - fejezte ki aggodalmát a Budapest Televízió és egyben a magyar kereskedelmi televíziózás egészének jövője iránt Petra.
- Szerintem efelől ne aggódj, amíg nem lesz más megoldás, majd te nyalod az enyémet, és majd néha Terry Black is beugorhat. Ha olvasnál Blikket, akkor tudhatnád, csak a mellét szedette le, alul meghagyta a teljes pináját, csiklóstul - nyugtatta meg Anettka kolléganőjét. Ez tényleg biztatóan hangzott.

Gyorsan levetkőzött tangabugyira, mellébe mélyesztette a karmos csipeszket, mert kezdődött az interaktív műsora. Az adásba betelefonáló középkorú családapák kifejtették a véleményüket, hogy milyen szívesen megdugnák őt, a fiatal főiskolások pedig elmesélték, hogy arról álmodoznak, Anettka egy szép napon leszopja őket.
- Erről most egy ideig ne is tessék ábrándozni - mutatott Anettka a száját is eltakaró sisakra. Műsor után Anettka felkereste pszichiáterét.

Dr. Csernus unottan slattyogott fel és alá a szobájában. Egyszer még az Alfa papucsából is kiesett, de azt később kivágták, hogy ne kelljen többé kivágni a papucsból kiesős részeket.

Laza pszichiáter

- Mai vendégem - keverte meg kávéját - egy fiatal, ööö, nő - tűrte félre haját, - akinek a fejére szorult - vágta kezét farzsebre - a szkafander sisakja - nézett a kamerába szemüvege fölött.
- Hát, lássuk - állt meg a szemetesvödörnél és lebigyesztett szájjal azon gondolkozott, belepottyantsa-e a kávésbögrét vagy nem -, mindjárt itt lesz - nézett az ajtó fölötti órára.

Ekkor valaki kegyetlenül rábaszott a zongorára, de akkorát ám, hogy a kameramann beesett az anyósülés alá, Csernus doktor pedig ijedtében négyesbe kapcsolt, pedig még állt a kocsi. Utána egy szempillantás alatt újra csend lett.

Anettka elhelyezkedett a pszichiáterrel szemben a nagy fotelben. A sisakon kívül csak egy nylon mellény meg egy halászhálóból készült bugyi volt rajta, de ez utóbbi nem látszott, mert a konzervatív operatőr a ritka szövés alól kiágaskodó szőrszálak médiaszereplését nem támogatta.

Gondolkodó pszichiáter

- A sisakkal van valami problémád, ugye? - ráncolta a homlokát a doki, és csücsörített is hozzá, meg aprókat bólogatott feszes mozdulatokkal.
- Tudod - folytatta komótos tempóban, majd egyre jobban belemelegedett -, tudod, mindenkinek van sisakja. Szinte. Szinte mindenkinek. De viszont nem mindenki a fején hordja és nem sisaknak hívják. Ne tudd meg, én hol hordom - harsányan felnevetett, majd ugyanolyan hirtelen visszakomolyodott, és kicsit csendesebben folytatta.
- Neked most egy ilyen jutott, szereztél, adták, mittomén - belenézett a bögréjébe, a kávé biztatóan nézett vissza, ezért aztán száját összeszorítva bólogatott egy kicsit.

- Beletörődtél? - kapta fel fejét váratlanul, szúrósan nézett pár pillanatig, majd visszatért a kávé tanulmányozásához. Megbillentette a bögrét. A pohár tartalma nem úgy viselkedett, ahogy elvárta volna, Dr. Csernus ezért egy gyors mozdulattal oldalra nyújtotta a karját, úgy, mintha minél messzebb akarná tolni magától az italt, a közelben kuporgó operatőr alig tudott elugrani.
- Szóval nem. Jól van. Jól van. Az is egy döntés, az is a te döntésed, ha belenyugszol. De viszont ha piszkál, ha zavar, akkor az azt jelenti, hogy foglalkoztat. És én azért vagyok itt, hogy ha nem is megoldást találjunk, de viszont elindulj egy úton, amely a megoldás felé vezető úton elindít téged.

Miután Anettka kiment, Dr. Csernus letette a bögrét a kisasztal közepére, majd amikor meggyőződött róla, hogy az stabilan ott marad, a kamera felé fordult. Kezével úgy csinált, mintha egy strandlabdát tartana, vagy mintha mindjárt tapsolna, és miközben ezzel a kéztartással komótosan járkált fel és alá, határozott hangon foglalta össze a tényállást, csak a vége felé kezdett egy kicsit kiabálni:

Anettka ezt látja a sisakból

- Fiatal nőt láttunk, akit az élet nehéz helyzetbe hozott. Nagy sisakját úgy viseli, viseli el a fején, ahogyan mások hordanak nagy követ a lelkükön, vagy súlyos terhet vállukon. Anettka bevállalta. És Ön? ÖN BEVÁLLALJA? IGEN vagy NEM!?

- Nekem sokat segített ez a beszélgetés - hadarta Anettka. - A doktor úr rádöbbentett arra, hogy saját magamnak kell megküzdeni a saját problémámmal, nem várhatok külső segítséget, még Rezsőét sem. Ezentúl, amikor reggelente belenézek a tükörbe, sokkal őszintébben fogok szembenézni magammal. Ráadásul amit így látok, az kevésbé irritáló. Csókolom.

Kedves gyerekek, eddig tartott a mese, vagy inkább igaz történet, mert amit leírtam, az minden úgy történt szóról szóra, én az öregapámtól hallottam, ő meg az ő öregapjától. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, a csúnya szavakat pedig csak szülői felügyelet mellett olvassátok el, legalábbis akkor mindenképpen, amikor az ORTT éppen figyel titeket. Itt a vége, fuss el véle! « vissza a többi meséhez «